KOLLEKTÍV – bevezető a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium és Kollégium Képző- és Iparművészeti tagozatán tanító művésztanárok közös kiállítása elé.

Városi Galéria, Nyíregyháza - 2026.január 22.

Kinek és miért fontos most itt lenni? – megpróbálok ennek a kérdésnek minden részére kitérni, úgy, hogy ne is legyen túl hosszú:

Tehát kinek? Nekünk. Fiataloknak, középkorúaknak, idősebbeknek.

Most. Azaz per pillanat itt a nyíregyházi Városi Galériában.

A miértre hosszabban kitérnék.

Ha szabad személyes magyarázatot is adnom arra, hogy miért is vetődött ez fel bennem fontos kezdő kérdésként, akkor ki is fejteném:

Számomra 1994-ben lett igazán fontos a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola; akkor lettem elsős növendék itt. Az ekkor kapott első, legerősebb impulzusok és későbbi, mélyreható élmények nem múltak el, hanem életem részévé váltak. Ha kicsit lehántom azokat a részeket, amik szakmailag nem igazán indokoltak, hogy itt elhangozzanak - értem ezalatt a tinédzserkori művészeti iskolás szubkulturális hétköznapokat, amik a felnőtté válás fontos részei voltak; és szóltak társas kapcsolatokról, szerelemről, és sok tiltott, titokban tartott "gonosztevésből". Szóval: Ha kicsit lehántom azokat a részeket, amik szakmailag itt nem igazán indokoltak, akkor annak kell elhangozni, hogy ide a városi galériába bő harminc éve is szívesen jöttünk. Beugranak az őszi tárlatok, más csoportos kiállítások, ahol az akkor itt tanító tanáraink munkáival is találkoztunk, sőt, azokat kerestük leginkább. Csak párat említve: Edit Néni (Székhelyi Edith) képi világa, Orr Lajos világképe, Egri Erzsébet elegáns "krapplakkja", Erdei Anna egyszerre drámai és érzékeny felületei, Zagyva László humora és cizelláltsága most is velem van. Azért is kerestük az alkotásaikat, mert valahol a szeretetteljes, közvetlen tanár-diák viszonyon túl - elsőre kicsit ellentmondásosnak tűnő módon a képzőművészet közvetítésével - a tanáraink művészi nyelven tett kijelentéseinek hatása még inkább szorossá fűzte a képzőművészethez való viszonyunkat. Ezért is gondolom, hogy ami Itt és most éppen történik, már sokszor megtörtént, és bízom benne, hogy ez így is marad. A képzős tanárok kiállítása és - többek között - az itt tanuló diákok jelenléte, figyelme egyszerre van most itt jelen. Ez a kiállítás, és a művészi gondolkodás, a művészi kifejezés a tudásátadás egyik nonverbális, szavakon túli formája.

Az általános vélekedésben a művészetnek van múltja, jelene, és van jövője. Álláspontom szerint a művészetnek, a művészi gondolkodásnak nincs jövője. Helyesebben jövő ideje és ezzel együtt múlt ideje sincs. Mert létezése állandó bennünk. A hagyományos történeti és művészettörténeti alapállás nem feltétlenül tudja segíteni ennek a gondolkodásmódnak a megértését (…mert más a feladata). Az időbeli folyamatokban való gondolkodást talán egy dolog tudja rögtön feloldani. Ez a képzőművészeti, a művészi tárgyak átélésének szimultán hatásának felismerése. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy a figyelmünk tárgya egy 30.000 éves kis szobrocska, egy 600 éves festmény, vagy egy kortárs installáció. Természetesen sok változó is lehet ezekben: akár a szemléletmód, az értékrend, az alkotói cél, de minden ma létező művészi tárgy folyamatosan hordozza azt, amivel felruházták; korszakokon, korstílusokon, korosztályokon átívelve. Ezekből alkotóként is táplálkozni, építkezni, meríteni lehet, és akkor élő részünké válnak. Mi pedig élő részévé válunk a művészetnek.

Az alkotói szemléletmód és eszközök megtalálásában az elején, fiatalként, kihívás és élmény egy fejtartás vagy tekintet helyes megmintázása, egy hideg-meleg kontraszt felfedezése, vagy egy megfelelő vonalhangsúly vagy folt megjelenítése a rajzon. De később sem szűnnek meg az ehhez hasonló kihívások. A kreativitás, vagy alkotókészség úgy is definiálható, hogy képes valaki felismerni egy problémát, feladatot (sokszor olyat, ami más számára láthatatlan) majd képes az adott feladatra választ adni. A művészi gondolkodásban való elmélyülés során - ha jó úton jár az ember - egyre finomabb és lényegibb meglátásai lehetnek a helyes kérdésfelvetéseiben és az arra adott válaszaiban. Ez festményben, szoborban, grafikában, kerámiában, fotóban, installációban, de igazából bármiben megjelenhet, amit művészetnek, képzőművészetnek hívhatunk. Amit itt a térben és falakon láthatunk az mind egy-egy megtalált személyes kihívás, feladat, kérdéskör kapcsán hozott művészi válasz. Aki bele tudott úgy merülni az alkotómunkába, vagy foglalkozott már az afelé vezető tanulmányokkal annak tudnia kell, hogy hogyan áll meg az idő, hogyan válik a legfontosabbá és egyé a cél, és a hozzá vezető folyamat. Akkor érzi meg az ember, hogy egy szimultán, egyszerre történő élmény részese, amiben valóban jelen lehet lenni. Művészi létélmény ez. Ennek lenyomatai az itt kiállított munkák is.

Visszatérve tehát, kicsit pontosítva:

Kinek és miért fontos most itt lenni?

Nekünk. Alkotóknak és befogadóknak.

Most. A nem múló jellegű időben. A mindenkori jelenben.

Itt. Az életben. Per pillanat itt a nyíregyházi Városi Galériában.

Mert ennél nincs fontosabb.

Kisoroszi

2026. január 21. 

Boros Miklós János

.