Gilly Tamás - Eonok múlva c. kiállítása elé
2026. február 4. - B32 Galéria
Tamás három dolgot kért a kiállításának megnyitásával kapcsolatban tőlem. Röviden összefoglalom ezeket:
Ha nem gond, akkor vállaljam el.
Nem beszélhetek róla, mint alkotóról.
Nem beszélhetek a szobrairól.
Mondtam, hogy jó….
Ezek erőteljes alkotói szándékok, és bízom benne, hogy nem játszom el a bizalmát ezzel a pár percben megfogalmazott gondolattal…. Egyébként az is felmerült benne, hogy csak fehér zaj szóljon a megnyitó eseményen. Na ezt egy kifejezetten izgalmas felvetésnek gondoltam. (bár - mint kiderült végül - itt, ebben a kiállítótérben ez eleve megoldott, mert a rendezvények során a szellőző berendezés be van kapcsolva, ami folyamatos, halk fehér zajt bocsát ki)
Valamennyit eddig is tudtam a fehér zaj tulajdonságáról, hatásáról, de kicsit mögé kellett nézni ennek a dolognak. Ezzel összefüggésben a teljesség igénye nélkül és személyes olvasatomban próbálnék pár összefüggést felvázolni az itt is tapasztalható művészi forma- és térhatásokkal kapcsolatban.
(Fehér zaj…)
A hétköznapi értelemben például a hajszárító, ventilátor, légkondi és hasonlók folyamatos hanghatása is ez, és bár funkcionálisan, materiális szinten ezek is "működnek", valahol mélyebben keresnék válaszokat arra, hogy miben áll ez a dolog. A fehér zaj egy folyamatos, egyenletes susogó, sistergő hang, ami elfedi a környezeti zajokat. Nem feltétlenül szépen csengő kifejezés. A zaj valamiféle kellemetlen, disszonáns, zavaró hanghatást jelent. Átvitt értelemben is hasonló érzetek meghatározására használjuk. A kifejezésben tehát a fehér valamit jelent előtte; megváltoztatja a jelentését. Amikor a fizikai meghatározásainak utánanéztem, akkor olyan képleteket találtam, ami megmosolyogtatott, mert maximum szép rajzként tudtam értelmezni a számomra dekódolhatatlan jeleket. A lényeg: Így nevezzük azt a hangot, amiben az összes hallható frekvencia egyenlő intenzitással szól, hasonlóan ahhoz, ahogyan a fehér fényben a látható fénytartomány minden színe egyszerre van jelen. Mindemellett a tiszta fehér zaj egy elméleti fogalom, inkább csak monoton, folyamatos, egybefüggő hangként, hanghatásként … színes zajként ismerjük, aminek valamiféle karaktere van.
Ha úgy gondolunk rá, mint az eső, a szél hangjai, a finoman zizegő levelek, a köveken surranó folyóvíz hangja, vagy a hang, ami a víz alá merülve hallható, egyértelművé válik, hogy ezek - a gépi hanghatásokhoz képest - már más, magasabb minőségek. A természetes hangrezgések összessége finomabb, befogadhatóbb; ebben olyan összhang jön létre, amiben csenddé válnak a hangok. Míg a hang vagy a fény kapcsán akár tudományosan is leírható bizonyos fokig egyfajta hatásmechanizmus (ami mondjuk a zene vagy a festészet hatásainak lényegi meghatározásaira ettől függetlenül nem alkalmas), addig a térhatás, a térbeli hatások leírásához, meghatározásához tudományos vizsgálatokkal nem igazán lehet közelebb jutni. Pedig érezzük a rezgéseit, kisugárzását; közvetlen hatással van ránk.
Ezen a ponton kissé szobrászosan egy irányba terelem a dolgot, de talán átvitt értelemben is érvényes lehet több területen:
Idézet: "a szobor a tér csendje. A (szobor) a hétköznapi tér zajából csendes szoborteret épít, amiben a vizuális "mondanivaló" érvényesen és hangsúlyosan szólalhat meg" - írtam tizenpár éve a doktori dolgozatomban kissé elhamarkodottan, mert - akkor és úgy - abból a szövegkörnyezetből ezt a következtetést nem is lehetett volna levonni. Ráadásul a "vizuális mondanivaló" kifejezés is meglehetősen pontatlan, hiányos, hiszen a tértapasztalás komplexitásából ez csak az egyik lehetőség.
Ha létezik olyan hanghatás, amiben a hangok csenddé válhatnak, akkor a szobor is lehet a tér csendje. Ebben a kiállítótérben, itt és most talán közelebb kerülhetünk ennek a megértéséhez. Természetesen sok múlik a hozzáállásunkon is; mert szemlélni, belemélyülni, belrévedni nem divatos dolgok ma. A vizuális effektek világában és zajában se ideje se igénye nem alakul az embernek az ilyesmire. És vizuális effektnek gondolok itt minden olyan megnyilvánulást a képzőművészet területéről is, ami a külső hatásokat előbbre helyezi a lényegi, belső élmények megszerzésénél és átadásánál. Ezek kép- vagy térzajként jellemezhetőek hasonlóan a hanghatások azon formájához, amelyek kellemetlenek, disszonánsak, zavaróak.
Ha megfelelő módon formáljuk a teret (legyen ez építészeti, vagy szobrászi tér) akkor a létközegünk az életterünk válik magas minőségűvé. Olyan művészi szintű hatások érhetnek, amik az anyag, a megmunkáltság, a lépték, a forma, a szín és ezeken kívül felsorolhatatlanul sok leírható és felsorolhatatlanul sok leírhatatlan téri és más eszközzel jönnek létre. És nagyon jó, hogy van az a szint, amire nincsenek szavak. Mert belemerülni a térbe, magunkra találni benne, végigjárni a tudatunkban és a valóságban is segíti azt, hogy egy intuitív élmény aktív részesévé váljunk, hogy megéljük azt. Ehhez szükség van a megfelelő szintű formálásra (…) és a művészi szint a legmagasabb.
Mert ha minden megfelelően történik, akkor a térzajban egybehangzó összhangzatként sűrűsödik a szobor, és ezt felfogva, megélve olyan csend lesz, amiben már meghallható az is, ami a zajban nem.
Kisoroszi
2026. február 2.
Boros Miklós János
.